Hangover (6. rész)

 Sziasztok! Meghoztam a hatodik részt is! :) Remélem, tetszeni fog! ♥
U.I.: Nem jött össze a két komment ( ami kicsit(nagyon) fáj), amit kértem, de én már nem birtam ki, hogy ne tegyem fel az új részt. :(
Kérlek kommenteljetek! Nektek csak pár perc, nekem viszont feldobja az egész napomat: :) ♥
Szóval KOMMENTEKET KÉREK!!!!!! *eszelős tekintet*
Jó olvasást! :)) ♥

Iszonyú fejfájással ébredtem. A baj csak az, hogy nem a saját ágyamban. Bal oldalamra pillantottam, és egy éjjeliszekrénnyel találtam szemben magam. Ez tényleg nem az én szobám.

Most a jobb oldalamra fordultam. Zayn aludt békésen mellettem. Teljesen meztelen volt. Végignéztem magamon. Én is meztelen voltam. Úristen.... Akkor ez csak egyet jelenthet...

- Zayn! Ébredj! - kezdtem el keltegetni, de nem reagált. - Nem hallod? Malik, ébredj már fel az Isten szerelmére! - durvultam be.

- Jó reggelt! - mondta rekedt reggeli hangon. - Hogy aludtál?

- Ne jópofizz velem, mert rohadtul nincs kedvem az ilyenhez. Mi a szart keresek én itt? - borultam ki.

- Valaki nagyon morcos így reggel - mosolygott. 

- Baszd meg Malik, válaszolj a kérdésemre! Mit keresek itt?

- Őhm... Este egy kicsit.... Khm... többet ittál a kelleténél - röhögött.

- Ne röhögj! És mi az, hogy ittál? Mert szerintem te is ugyanúgy részeg voltál,mint én..  Mondj már el valamit részletesen! - mondtam hisztérikus, síráshoz közeli 

hangon.

- Jó, nyugi már, akkor többet ittunk.

- És? Jaj, Zayn, mondj már valamit! 

- Hát őhm.... tök jól elvoltunk, táncoltunk, nevettünk, énekeltünk, és aztán....

- Aztán? - türelmetlenkedtem.

- Aztán megcsókoltál. Vagyis inkább rám vetetted magad. És... aztán azt mondtad, hogy menjünk el ide hozzám, és én teljesítettem a kérésed - mondta. - De tényleg tudni akarod a részleteket?

- Igen. Na, mondd már! - sürgettem.

- Hát, oké. Szóval amikor hazaértünk, nagyon vad voltál, rád sem ismertem. Össze-vissza csókolgattál, de hidd el, nekem nem volt ellenemre. Azt mondtad, menjünk beljebb, én pedig értettem a célzást. Felkaptalak és bevittelek a hálószobába. Onnantól minden ment a magától - mesélte mosolyogva, én pedig szégyenkezve hallgattam. A legtöbb dologra nem is emlékeztem abból, amiket elmondott. Arra még emlékszem, hogy táncoltunk. De a többi valahogy kiesett...

- Úristen... - döbbentem le teljesen a tegnapi viselkedésemen. - Zayn... mi... mi lefeküdtünk egymással? - tettem fel a kérdést, de úgyis tudtam rá a választ.

- Igen... Miért, baj? - kérdezte.

- Hogy baj-e? Persze, hogy baj! Mégis mi a francot gondolták, hogy majd azt mondom: "De jó, úgy viselkedtem mint egy ribanc!" ?

- Miért lenne baj? - értetlenkedett.

- Mert totál cikin viselkedtem. Részegen lefeküdtem az egyik haverommal. Ez több, mint ciki, Zayn! 

- Áh, szóval én neked csak egy haver vagyok? Ezt jó ilyenkor megtudnom... - mondta dühösen.

- Nem úgy értettem...

- Tényleg? Akkor hogy? Megköszönném, ha elmagyaráznád, mert néha rohadtul nem tudok rajtad kiigazodni.

- Úgy értettem, hogy azért vagy haver, mert... nem járunk - próbáltam javítani a helyzetem. - És hogy érted, hogy nem tudsz rajtam kiigazodni?

- Aha... Ha tényleg kíváncsi vagy, kifejthetem bővebben...

- Rendben, mondjad nyugodtan, hallgatlak!

- Egyszer oda vagy értem, mosolyogsz, kedves vagy, azt hittem, hogy érzel irántam valamit, ezért megcsókoltalak tegnap, de te elutasítottad a csókom. Azt hittem, viszonozod. Elviszlek várostnézni, tökre tetszik minden, boldog vagy, meglátod a London Eye-t, ugrabugrálsz, hogy fel akarsz szállni, felszállunk, hogy láthasd az egész Londont, és erre mivan? Sírni kezdesz a kerék legtetején, mint egy ötéves. Aztán meg nem szólsz hozzám. Rohadtul nem értem a viselkedésedet. Komolyan mondom Lucy, néha nem tudok kiigazodni rajtad!

- Hogy te milyen bunkó vagy! - fakadtam ki. Kiszálltam ki az ágyból és elkezdtem öltözni. Zayn úgy bámulta a meztelen testem, mint aki még életében nem látott nőt. - Ne bámulj! - szóltam rá.

- Tegnap este nem ezt mondtad - vigyorgott.

- Hogy lehet valaki ekkora szemét? - háborodtam föl a kijelentésén. Ez nem az a Zayn, akit én ismertem...

Fúj, azt hiszem valamire ráléptem... egy használt óvszerre. Elég gusztustalan, de legalább tudom, hogy védekeztünk. Ráragadt a talpamra, és fél lábon szerencsétlenkedve próbáltam leszedni. Zayn csak röhögött rajtam.

- Megkérhetnélek, hogy ne röhögj? 

- Bocs, csak... Olyan vicces vagy! - nevetett még mindig.

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol! - bosszankodtam.

Végeztem az öltözködéssel, úgyhogy elindultam kifelé.

Zayn felkapta a boxerét és utánam jött.

- Várj, most hova mész?

- El innen. Miért? Minek látszik? Így is elkéstem a munkából.

- Nem reggelizel velem? - mosolygott.

- Óh, tudod mit? Reggelizzen veled a halál! - mondtam neki dühösen és elindultam kifelé.

Csípős hideg csapta meg az arcom, annak ellenére, hogy még nyár van.

Nem tudtam, hogy hol vagyok. Abszolút nem volt ismerős az utca...

Megláttam egy épp erre járó járókelőt. Meg kéne kérdeznem, hogy merre is kell mennem.

- Elnézést! Meg tudná mondani, hogy merre van a Robinson utca?

- Sietek - válaszolta.

- Csak egy perc lenne az egész. Kérem, nem tudom merre kell mennem.

- Ide figyelj kislány! Mondom sietek, szóval rohadtul nem érdekel, hogy eltévedtél. Ne engem zaklass a szarságaiddal! - mondta és már tovább is ment.

- Kösz, baszd meg! - kiáltottam utána.

Hogy mekkora bunkók a britek!

Megláttam egy idős nénit erre közeledni. Talán tőle kéne megkérdeznem...

- Elnézést, meg tudná mondani, hogy merre találom a Robinson utcát?

- Azt hiszem igen. Itt menjen el jobbra, aztán ott lesz egy kis letérő, ott kell balra menni. Aztán ott fog látni egy nagyon magas piros épületet,az mellett menjen el. Aztán kiér egy ilyen főút feleségre. Ott a járdán haladjon és aztán az első letérőnél jobbra. Na az a Robinson utca.

- Nagyon szépen köszönöm! - hálálkodtam.

- Örülök, hogy segíthettem.

Futólépésben haladtam az úticélom felé.

Arra mentem, amerre a néni mondta és pár perc múlva meg is pillantottam a táblát: "Robinson utca".

- Késtél! - jegyezte meg Billie, amikor benyitottam az étterem ajtaján.

- Tudom és sajnálom. Többet nem fordul elő.

- Remélem is! - mondta szigorúan. - Na de most mesélj,milyen volt a randi? - enyhült meg.

- Őhm... Szép volt minden - mondtam illedelmesen, pedig nem nagyon volt kedvem beszélni a tegnap estéről.

- Csak ennyi? Azért kicsit több infóra számítottam...

- Hát... Finom volt a kaja is - mondtam neki.

- Oké. Akkor azt mondd meg, hogy miért késtél! Csak nem hosszú volt az éjszaka? - vigyorgott.

- Jaj Billie, dehogy. Csak eltévedtem a városban. Szoknom kell még Londont - hazudtam. Bírom Billie-t, de nem hiszem , hogy ilyet megosztanék vele.

Őrült fejfájással álltam be dolgozni. Utálok másnapos lenni. 

- Lucy, vidd ki ezt légyszi a négyeshez! - tett le elém egy tányér levest Jake.

- Megkérhetnélek, hogy ne kiabálj? Szétmegy a fejem.

- Jól van na, nem kell leharapni a fejem. És különben nem is kiabáltam...

- Jó, tudod mit? Hagyjuk! - fogtam meg a tányért és indultam el vele az asztalhoz.

- Húha, valaki bal lábbal kelt fel... - jegyezte meg csendben Jake, de én meghallottam.

- Óh, fogd be! - szóltam neki hátra. Elegem van a mai napból és mindenkiből.

A munkám többnyire eseménytelenül telt. Azon izgultam, hogy Zayn ne jöjjön be ma az étterembe. Reméltem, hogy békén hagy pár napra. Szerencsére nem jött be ma, hogy egyen valamit.

 - Lucy, menj haza! - mondta estére Billie.

- Mi? Nem lehet, hisz még van két óra a munkaidőmből.

- Látom nagyon fáradt vagy. Menj csak nyugodtan, majd Jake átveszi! - mondta mosolyogva.

- Biztos? - kérdeztem.

- Persze. Nem nézel ki valami jól - jegyezte meg.

- Kösz - röhögtem el magam.

- Tudod, hogy nem úgy értettem.

- Tudom. Hát... Akkor szia!

- Pihend ki magad!

Lassú léptekkel indultam el hazafelé. Útközben megpillantottam magam az egyik kirakatban. Rémesen festettem. A hajam kócos volt, az arcom kialvatlan, a szemeim alatt sötét karikák húzódtak. Nem csodálnám,ha valaki drogosnak nézne....

A bejárati ajtónk előtt azon imádkoztam, hogy Jessy ne legyen otthon. Nincs kedvem most ahhoz, hogy hallgassam, ahogy szét örüli magát azon, hogy... Szóval a tegnapi estén.

- Hoppá! - hallottam Jessy-t, ahogy beléptem az ajtón. 

Rögtön futott és a nyakamba ugrott. Örülök, hogy ő ennyire örül ennek az egésznek, én mondjuk kevésbé. 

- Nem jöttél haza este - ugrált.

- Jess, fejezd be. Légy szíves! Tudom, nem jöttem haza. Nem kell még neked is mondanod. Épp elég, hogy egész nap ez járt a fejemben.

- Hahó, nem is örülsz? - vigyorgott.

- Nem, rohadtul nem! - közöltem.

- Miért? - kérdezte értetlenül. 

- Azért, mert nem járunk. És mert semmire sem emlékszem a dologból. Részegen lefeküdtem egy olyan sráccal, akit csak pár napja ismerek. 

- És?

- És?! Mi az, hogy és?! Jessy, mi a gimiben az ilyen lányokat utáltuk. Az ilyeneket neveztük kurvának meg ribinek. És most én is ilyen lettem - tört ki belőlem a zokogás. 

- Jaj, drágám. Dehogy vagy ribanc. Te egy okos, szép, értékes lány vagy. Nem számít, amit tegnap csináltál. Mindenki követ el hibákat - ölelt át.

- De ez nemcsak egy hiba! Ez... Én nem ilyen vagyok! Részeg voltam és ő ezt kihasználta. Nem emlékszem semmire.

- Szemét volt. Nem a te hibád, édesem!

- Hjaj, most mi legyen? - sírtam.

- Hogyhogy mi? Semmi. Az élet megy tovább. Még annyi hibát el fogsz követni az életben.

- Jessy... Utálom magam. 

- Ne legyél buta. Dehogy utálod magad! Ez hülyeség. Csak bűntudatod van. Ennyi az egész - simította meg a hajam. 

- Biztos? 

- Igen, biztos. Ne rágódj ezen. Ez csak egy kis éjszakai kaland volt. Nem lesz belőle semmi probléma, hiszen védekeztetek - mosolygott, de aztán eltolt magától. - Te jó ég! Ugye védekeztetek? 

- Jesszus Jess, persze. Nyugi, nem leszek terhes... Vagy ilyesmi.

- Remélem is, nem kell még gyerek az életedbe.

- Jessy, nyugi már, én is tudom, hogy nem állunk úgy, hogy gyerekem legyen. Nem is akarok gyereket, nem őrültem meg. 19 éves vagyok... Nem akarok még anya lenni, pláne nem Zayn gyerekének az anyja.

- Haragszol rá? - szomorkodott.

- Igen - válaszoltam határozottan. - Csalódtam benne. Nem hittem volna, hogy ilyet tesz velem.

- Igaz, hogy nem szép dolog, amit tett, de... 

- De? 

- De azt mondtad, hogy nem emlékszel, hogy hogyan történt a ... a dolog. És ki mondta, hogy ő kezdeményezett? Mi van, ha te másztál rá? Nézd Lucy, nem rosszból, de mindannyian tudjuk, hogy milyen vagy, mikor kicsit többet iszol a kelleténél. 

- Jessy, te mégis ki oldalán állsz? Az enyémen, vagy Zaynén? 

- Drágám, persze, hogy a tiéden. Csak... Csak mondtam, hogy mi van ha nem Zayn a hibás.

- Te most őt véded? Mégis miért, Jessy?

- Nem védem. Csak próbálok logikusan gondolkodni. Nem tudhatjuk az igazat. 

Igazából én tudtam, mert ugye Zayn elmondta reggel. Azt állította, hogy én másztam rá, és hogy ő teljesen meg volt lepődve rajtam. De mi van, ha csak hazudott? Ezek után simán el tudom róla képzelni...

- Hidd el, még részegen sem csinálnék ilyet. Meg sem fordulna a fejemben - mondtam Jessy-nek. Először hazudtam a legjobb barátnőmnek. És nem volt jó érzés. Imádom Jessy-t, olyan, mintha a testvérem lenne. 

- Hát, oké. Te tudod - mondta bizonytalanul.

- Most nem hiszel nekem? - háborodtam fel.

- Hát... Csak tudod ott volt Dylan. És... Talán, hogy még mindig nem felejtetted őt el. Mert hát eléggé... kemény szakítás volt. És tudom, hogy hogyan megviselt a dolog. 

- Nézd Jessy, Dylan a múlt. Már rég túl vagyok rajta. Vagyis csak túl voltam. De most kösz, hogy eszembe juttattad - mondtam neki mérgesen.

- Bocs, Lucy. Tudom, hogy mennyire megviselt ez a Dylan dolog...

- Nem, Jessy, nem viselt meg. Nem kell sajnálni, nem kell úgy nézni rám, mint egy nyomorultra. Nincs semmi bajom. Nem érdekel Dylan. Nem kell folyton az eszembe juttatni. Oké? És ha megkérhetnélek, hagyj békén! Kösz!

- Jaj Lulu, ne legyél mérges. Nem akartalak megbántani. 

- Nem vagyok Lulu! Fogd már fel! Lucy! Lucy! Érted! L-u-c-y!! - kiabáltam hisztérikusan. 

- Jesszus, ne kapd már fel a vizet! 

Nem figyeltem rá. Felálltam és elindultam be a szobámba. Egy kicsit megszédültem, ezért gyorsan megkapaszkodtam az asztal szélében.

- Lucy, jól vagy? - kapott utánam Jessy.

- Ne érj hozzám! - mondtam könnyes szemekkel. - A szobámban leszek.

Amint bezártam a szobaajtóm, kitört rajtam a sírás. Leborultam az ágyamra, és csak sírtam. Elég hangos lehettem, mert pár perc múlva Jessy kopogott az ajtómon.

- Lucy, minden rendben? - hallottam a hangján, hogy aggódik.

- Hagyj békén! - zokogtam. Tudom, hogy igazságtalan voltam, de abban a pillanatban mindenkire haragudtam. 

- Nyisd ki, légy szíves.

- Nem. Mondom hagyj békén! 

- Lucy, ne csináld. Nyisd ki már! - hallottam a hangján, hogy már ő is sír... és fél.

Nem szóltam vissza, semmit sem reagáltam.

- Lucy, minden rendben? Ugye nem csinálsz butaságot? - aggódott.

- Nem Jess, nem csinálok semmit magammal - tudom, hogy mit ért a butaság alatt. Ezt az egyike azoknak a dolgoknak, amit csak ő tud rólam.

- Akkor jó. Engedj be, kérlek. Megbeszéljük, és majd együtt megoldjuk a dolgokat. 

Felálltam az ágyról, és beengedtem őt. Ő rögtön a nyakamba borult.

- Annyira sajnálom - suttogta bűntudatosan.

Remélem tetszett ez a rész is. :) KÉRLEK, KOMMENTELJETEK, HA TETSZETT!! ♥
*D